09.19.

Szegedi Kortárs Balett | Budapest Táncszínház Blue | Egyszer visszatérsz

19:00 | Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínház

Jegyvásárlás

A jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint az előadások védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak és maszk viselése sem kötelező!

1. rész: Szegedi Kortárs Balett: Blue

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

Az előadásban az alkotók a kék színt egyfajta szimbólumként használva, annak számtalan jelentése köré építik darabjukat. Egyszerűen beszínezik a szereplőket, és az ilyen módon csoportok és egyének között létrejövő színbeli, formai különbségekből adódó játékkal sokféle asszociációra késztetik a nézőket. A társadalmi konvenciókban zárt ember szenvedését, szabadságvágyát, vele szemben az egyéni ambíciókat, a transzcendencia jelenlétét elfojtó közösség erejét mutatja meg a mű. Két ellenétes világ váltakozásának állandó körforgását, szabadság és kötöttség ellentétét, ugyanakkor összetartozását fejtegetik az alkotók. Az angol nyelvben a „blue” szó a szín jelölésén túl plusz tartalmat is hordozhat; egyfajta szomorkás hangulatot is jelent. Ez a többletjelentés indokolja a mű címválasztását.  

Táncolják:
Bocsi Petra, Heim Boglárka, Hudacsek Hanna, Liszkai Zsófia, Diletta Ranuzzi, Nier Janka, Kiss Réka, Marie Vilette, Adam Bobák, Graziano Bongiovanni, Kiss Róbert, Francesco Totaro, Vincze Lotár

zene: montázs
zenei szerkesztő: Demkó Mátyás
jelmeztervező és kivitelező: D’ANGE 
fény: Stadler Ferenc
társkoreográfusok: Kurucz Sándor, Czár Gergely
koreográfus: Juronics Tamás

balettigazgató: Pataki András
művészeti vezető: Juronics Tamás

Támogatók: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, MMA, BMW – C-mobil Szeged, Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Company, Cool Service – Szeged, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, Noé Egészségközpont, Palánta Salátabár – Szeged, Ékszergödör, Kortárs Balettért Alapítvány
Médiatámogatók: Rádió88, Marie Claire, Kultúra.hu, Délmagyarország

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg. 

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán (fenti nagy kép)

2. rész: Budapest Táncszínház: Egyszer visszatérsz

SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A FENNÁLLÁSÁNAK 30. JUBILEUMÁT ÜNNEPLŐ BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZAT!

 A jeles jubileum alkalmából Jiri Pokorny (NDT) Egyszer visszatérsz  című előadása kerül bemutatásra.

Az emberben rejlő egyetemes vágy és a világ megismerésére és felfedezésére irányuló kíváncsiság, mindig újabb és újabb ismeretszerzések felé hajtja. A hely, azonban, ahol születtünk, a kultúra és a gyökerek mágnesként húznak vissza a szülőföldünkhöz. Az el nem múló visszahúzó erő folyton munkálkodik bennünk. Élményekkel, tudással és lelkiekben gazdagon térünk vissza ahhoz a bölcsőhöz, amelyből mindannyian kiindultunk.

koreográfus: Jiri Pokorny
zene: ‘Elegia’ by Michal Jacaszek, ‘Etre’ by Nicolas Jaar, ‘Source’ by Sync24 
jelmez: Jiri Pokorny
fény: Loes Schakenbos
Előadók: Budapest Táncszínház táncművészei

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg. 

 

Fotó: Kaszner Nikolett