Az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttesének fotótárlata különleges módon hozza közel a magyar népi kultúrát a közönséghez. A Fotókon a hagyomány című kiállítás képein keresztül különleges időutazás során pillanthatunk a múltba. 
A kiállított fotók nem csupán pillanatfelvételek: a falusi életképek megragadásával új dimenzióban mutatják be a népművészetet. A Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosait a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum festői környezetében egyszerre fiktív és valóságos élethelyzetekben örökítik meg a fotográfiák. Az autentikus környezet tökéletes hátteret biztosít a táncosoknak, akik ezúttal nem a színpadon, hanem a mindennapi népi élet szereplőiként kelnek életre a fotókon. Cseke Csilla fényképei megidézik a múlt atmoszféráját, miközben új perspektívát kínálnak a hagyományok megőrzésére és kortárs megjelenítésére.

A Fotókon a hagyomány c. kiállítást a 19. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó ideje alatt, szeptember 4. és 8. között tekinthetik meg az érdeklődők a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol szeptember 7-én 19 órakor mutatják be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagysikerű bűnügyi táncdrámáját, A hűtlen feleség című előadást.

A fotókat Cseke Csilla készítette.
 

Hogyan ragadható meg egyetlen képkockában a hagyományok szépsége, az emberi kapcsolatok tisztasága? A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös projektje, a Fotókon a hagyomány kiállítás erre vállalkozik. Az érzelmekkel teli falusi életjelenetek, a tánc és a viseletek harmóniája olyan világot tárnak elénk, amely egyszerre múltbeli és kortalan.
A kiállítás képei nem csupán mozdulatokat rögzítenek, hanem meséket mondanak el. A fiatalok kacér pillantásai, a vasútállomáson várakozó utazók, a szobában mulató férfiak, egy esküvő meghitt pillanatai mind a hagyomány és az emberi kapcsolatok időtlenségét tükrözik. De hogyan született meg ez az egyedülálló koncepció? Erről Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kossuth-díjas művészeti vezetője és Cseke Csilla fotográfus, az együttes kommunikációs menedzsere meséltek nekünk.

„A tánc a közösségről szól, nem csak a mozdulatokról”
Zsuráfszky Zoltán közel fél évszázada kutatja, oktatja és élteti a magyar néptáncot, mindig arra törekedve, hogy annak lényegét a legszélesebb közönség számára is kézzelfoghatóvá tegye.

– Miért tartotta fontosnak, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes egy ilyen kiállításon keresztül is bemutatkozzon?
– A néptánc nemcsak színpadi műfaj, hanem az élet természetes része volt. Ezzel a kiállítással azt szerettük volna megmutatni, hogy a mozdulatok mögött valódi történetek és érzelmek húzódnak meg. A falusi élet hétköznapi pillanatai ugyanolyan fontosak, mint a tánc ünnepi megnyilvánulásai.

– Mit gondol, mit adhat ez a kiállítás azoknak, akik még nem találkoztak a néptánccal?
– Aki belép a kiállítótérbe, egy pillanatra maga is részévé válhat ennek a világnak. Nem kell ismerni a lépéseket vagy a koreográfiákat, elég ránézni egy-egy tekintetre, egy gesztusra, és máris érteni fogják a néptánc esszenciáját: a közösséget, az érzelmeket, a hagyomány örökségét.

"Egy fotó akkor él, ha mesél"
A kiállítás képeit Cseke Csilla készítette.

– Hogyan született meg a fotókiállítás ötlete?
– Kommunikációs menedzserként elsősorban az a feladatom, hogy segítsem az együttes népszerűsítését, de fotográfusként nem tudom megtagadni a korábbi hivatásomat. A kommunikációs és marketing feladataim mellett igyekszem olyan képeket készíteni, amelyek túllépnek a dokumentáción, és ha sikerül, önálló történetté állnak össze. Örülök, hogy az együttes vezetői szeretik a képeimet, támogatják ezt az irányt, hiszen azok végső soron a munkámat is segítik.

– Mi volt a legnagyobb kihívás a fotózás során?
– Az volt a célom, hogy ne csupán egy elkapott pillanatot örökítsek meg, hanem azt az érzést is, amely a szereplőkben megfogalmazódott. Az egyik legkedvesebb képemen egy fiatal anya, az együttes énekes-táncművésze dajkálja csecsemőjét, aki a valóságban is háromgyermekes édesanya. Talán épp ezért volt számára ennyire természetes ez a szerep: nemcsak színpadon, hanem az életben is mélyen átélt élményei köszönnek vissza a képen.
A lágy fények és a meghitt pillanat egyszerre időtlen és személyes. Ezen keresztül is azt szeretném megmutatni, hogy a hagyomány nem csupán a régi táncokban él tovább, hanem az élet legapróbb mozzanataiban is.