09.12.

XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

Tánc-Szín-Tér Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium

18:00 | Színház tér

Fesztiválnyitó performansz

előadják a Pécsi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának növendékei,
valamint Kis Jana Luca és Szendrői Bence táncművészek

Recirquel My Land

19:00 | Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínház

Jegyvásárlás

A világhírű újcirkusz társulat először látható Pécsett!

A nemzetközi hírű, hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel 2018 augusztusában a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be My Land című produkcióját, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer produkció közül a legjobbnak bizonyult. A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató, a kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A cirkuszt, a kortárs és klasszikus táncot, a mozgásművészettel és a színházzal ötvöző alkotás egy új előadóművészeti műfaj, a ’cirque danse’ kiteljesedése. De nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak a produkció, ugyanis ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót.

A My Land hazai bemutatója 2018 októberében volt a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában, a Müpa Budapest Fesztivál Színházában.

Előadók:

Artisták: Rodion Drahun, Roman Khafizov, Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar

Alkotók:

Zene: Szirtes Edina Mókus, Terjék Gábor
Népzenei szakértő: Both Miklós
Cirkuszszakértő: Kristóf Krisztián
Művészeti tanácsadó: Illés Renátó, Zsíros Gábor
Tervezőmérnök: Tárnok Zsolt
Technikai vezető: Vladár Tamás
Jelmez: Kasza Emese
Fény: Lenzsér Attila, Pető József
Hang: Terjék Gábor
A koreográfus munkatársa: Maday Tímea Kinga
A rendező munkatársa: Schlecht Aliz
Rendező, koreográfus, látvány: Vági Bence

Official trailer: https://vimeo.com/281440733 

www.recirquel.com 
www.facebook.com/Recirquel/
www.instagram.com/recirquelcompanybudapest/

   

 

 

 

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás 
Fenti fotó: Pályi Zsófia

A Recirquel Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat öt egész estés nagyszínpadi produkciója – Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus, illetve a My Land – a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig. Vági Bence és a Recirquel Társulat 2017-ben felkérést kapott a 17. FINA Világbajnokság Záróünnepségén látható monumentális produkció, a Csodaszarvas legendája megrendezésére, amelyben a több mint 200 artista és táncos lépett színpadra a világ 18 országából. 

A Társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 600 előadást tartott, amelyet majd 300 ezren láttak világszerte.

A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz, mint új művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg. A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megírása, kitalálása és megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy új, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást. A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene.

A Recirquel Társulat Meghívását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.


A XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó fő támogatója:
Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma